Alaptípusok

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bakocsaba (Vita | Szerkesztései) 2006. október 2., 16:21-kor történt szerkesztése után volt.

Alpontok: Kellenek a megbeszélések | Alaptípusok | Készülj fel rá | Vezesd őket | Megbeszélések után



Alapvető megbeszéléstípusok

Szituációtól függően az alábbi típusokat érdemes megkülönböztetni:

  • vezetőségi: a diákkör vezetőinek legalább 2-3 hetenkénti találkozója;
  • szervezői: valamilyen rendezvény, program megszervezésére irányuló csapat rendszeres megbeszélései;
  • össznépi: a diákkör egészét érintő kérdésekben megbeszélések, félévenként 1-2 alkalommal.

(Ezekkel lentebb bővebben foglalkozunk.)

Másrészt a megbeszélések, vagy adott részeik célja alapján lehet:

  • ötletelő: kitalálni a féléves programot, vagy pl. olyan evangelizációs lehetőséget, amire az egyetemen nyitottak;
  • megvalósító: az ötletelés során kitalált program (evangelizáció, tábor stb.) megszervezése, vagyis az elvégzendő feladatok sorba vétele, határidők meghatározása, felelősök kijelölése; továbbá olyan egyéb feladatok elvégzése, melyeket csak közösen lehet megcsinálni;
  • nyomon követő: programot szervezünk, a feladatok már ki vannak adva, viszont az előrehaladást is figyelni kell, nehogy kudarc legyen…
  • motiváló: a diákkörösök motiválása pl. egy elsősalkalom előtt, hogy nyitottak legyenek az leendő új emberek befogadására;
  • tájékoztató: a diákkör számára infó átadás pl. a nyári táborról, vagy mondjuk a diákkör hivatalos diákkörré válásának megtett lépésiről.

(Ezekre a „Vezesd őket” részben térek vissza.)


A) vezetőségi megbeszélés

250pxTalán a legfontosabb fajta a „vezetőségi” megbeszélés. Ezekre akkor is szükség van, ha többen vagytok vezetők, de akkor is, ha egyedül vagy vezető! (Utóbbi esetben érdemes egy lelkes diákköröst kiszemelned /lehetséges utódodat?/, és vele találkoznod rendszeresen. Továbbá hasznos, ha a szilász is eljön, ha van.) Nagyot lendít a dolgok menetén, ha legalább 2-3 hetente mindig szántok 1-2-3 órát arra, hogy összejöjjetek, és átbeszéljétek, hogy a tervek szerint telik-e a félév, mik a problémák, mit kellene tenni, megszervezni, mivel vagytok lemaradásban stb... Érdemes rendszeresen átgondolni ezeket a kérdéseket közösen.

Figyeljetek tehát oda arra, hogy:

  • a tervezettnek megfelelően alakul-e a létszám; ha nem, miért nem maradnak vajon meg az új emberek, vagy a régiek? Mit lehetne tenni? Hogyan lehetne megtudni a valódi okokat (kérdőív, beszélgetés stb.)?
  • beváltak-e a tervek? Jó-e a féléves program, vagy változtatni kell? Jó-e a témaválasztás? Elég közösségi program van-e? Min kéne változtatni?
  • hogy van a másik vezető? Nincs-e túlterhelve?
  • ki vannak-e osztva rendesen a feladatok? Mi maradt el? Ki nem végzi el a vállalását, mit lehetne csinálni?
  • van-e felekezeti probléma? Vagy bármilyen konfliktus, amivel foglalkozni kellene?
  • tényleg Isten van-e a középpontban? Ha nem, mit lehetne tenni?
  • anyagilag stabil-e a diákkör?
  • ...

Vezetőként ezekre nektek kell odafigyelnetek. Ha ti nem gondolkodtok el ezeken, és nem tesztek időben lépéseket, akkor csak akkor fogtok eszmélni, amikor már nagy a baj...

Továbbá remek alkalom ez arra, hogy együtt imádkozzatok a diákkörért, valamint megosszátok kétségeiteket, kérdéseiteket a többi vezetővel.


B) Szervezői megbeszélés

Ha például egy 3 napos evangelizációs programba, egy táborba, vagy egy szakmai konferenciába fogtok bele, akkor célszerű egy kis, 3-8 fős csapatot összeállítani, mely gondoskodik a program céljainak kitalálásáról, az elvégzendő feladatok meghatározásáról, egymás közti felosztásáról, határidők kijelöléséről és a nyomon követésről is.

A program jellegétől függően érdemes viszonylag gyakran - a programot közvetlenül megelőzően akár naponta is - összeülni.

A megbeszéléseken gondoljátok át:

  • mit kellene csinálni?
  • időben vagytok-e? Hol lehet csúszás? Mit lehetne tenni, hogy felgyorsítsuk? (pl. rátelefonálni az emailre való válaszra várás helyett)
  • miről feledkeztetek esetleg meg? Minden feladatnak van gazdája? Minden feladatra gondoltatok? (pl. ki hozza el a cuccokat kocsival)
  • mik a legkritikusabb területek, amit először lenne célszerű elintézni? (pl. szállás)


C) Össznépi megbeszélés

300pxAz előzőeken kívül természetesen érdemes félévenként legalább 1-2 olyan „össznépi” megbeszélést is tartani, ahol minél többen ott vannak.

Remek alkalom például az elsős alkalmat előkészíteni így. Beszélgethetünk arról, hogy a diákkör céljához alapvetően hozzátartozik, hogy új embereket fogadjunk be. Kérhetjük őket, hogy menjenek oda beszélgetni, legyenek nyitottak. Továbbá kitalálhatjuk együtt az aznapi programot.

Össznépi megbeszélést lehet tartani akkor is, ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy miért szeretnek, ill. nem szeretnek diákkörre járni az emberek; milyen javaslataik vannak, mit kellene másképp csinálni. Ekkor szabad jelentkezéssel, vagy körkérdéssel lehet sok hasznos infót megkapni.

Lehet továbbá félévtervezéshez is ötleteket gyűjteni… (bár magát a félévet célszerű, ha a vezetők véglegesítik).

Személyes eszközök