Csali

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Gyuraorsi (Vita | Szerkesztései) 2007. szeptember 22., 14:25-kor történt szerkesztése után volt.

Itt vagy most: Diákkörös alkalmak rovat >>> Elsős alkalmak

Alpontok: Kezdőlap | Csali | Programötletek | Tuti tippek, tipikus hibák


Előkészületek

Az elsős alkalom az egyik legfontosabb esemény egy diákkör életében, hiszen az egyetemisták gólyaként még kíváncsiak, nem akarnak lemaradni semmiről, mindent ki akarnak próbálni, meg akarnak ismerni, vagyis ilyenkor a legvalószínűbb, hogy a diákkörünket is meglátogatják, később már csökken az érdeklődés. Ezért is fontos, hogy gondosan előkészítsük.

  • Ima mindenekfelett!

Fontos, hogy az egész diákkör felelősséget érezzen az elsős alkalom iránt, ezért teremtsünk alkalmat arra, hogy közösen is imádkozzunk érte. Ez nemcsak a "közös ima köztudottan nagy ereje" miatt lényeges, hanem azért is, mert így a régi tagoknak van lehetőségük az első hivatalos diákkör előtt egy-két informális alkalmon is találkozni, beszélgetni, dicsőíteni, más dolgokért is imádkozni. Ezzel elkerüljük azt, hogy a rég nem látott barátok a nyitóalkalmon csak egymással foglalkozzanak.

  • Válasszuk ki az időpontot!

Azért sem érdemes az első hétre tenni, mert akkor az elsősöknek még számtalan elintéznivalóra kell figyelniük, bele kell rázódniuk az egyetemi életbe. Ekkor még könnyen elkerülheti figyelmüket a mi kis nyitóalkalmunk. A legjobban bevált időpont a 3. tanítási hét. Járjunk utána, hogy a mi időpontunkban nincs-e más diákszervezetnek is programja (pl. gólyabuli, gólyahajó, más szervezet nyitóalkalma stb.). Ilyen esetben feltétlenül tegyük át a miénket.

  • Válasszunk helyszínt!

Fontos, hogy az egyetem főépületében tartsuk, és ne pl. a MEKDSZ-irodában, mert külső helyszínre úgysem fognak elmenni. Még az első két hétben keressük fel az egyetem illetékesét, és foglaljunk termet az alkalomra.

  • Osszuk le a feladatokat!

A szervezést ne csak a vezetők vállalják magukra, hanem nevezzenek ki felelősöket a különféle részfeladatokhoz (plakátoló, bevásárló, bemutatkozó ppt-t készítő, játékfelelős stb.).

Hogyan hirdessük meg az elsős alkalmakat?

  • Akár már a gólyatáborban is reklámozhatjuk az elsős alkalmat.

A gólyatábor borzasztó fontos: talán a legjobb hirdetési lehetőség a diákkörnek - szűrők nélkül, személyesen hallhat rólunk boldog-boldogtalan, hívő és ateista - ilyen lehetőség nincs más az egyetemen! A Közgázon pl. a gólytáborban egy külön délelőttöt biztosítanak a diákszervezeteknek a bemutatkozásra. Először minden diákszervezet néhány mondatot mond magáról az összes gólya előtt, ezután a tábor területén szétszóródva standokhoz ülnek, és a gólyák körbejárhatnak közöttük. Más egyetemeken nem hallottunk még ilyen szokásról, de meg lehet próbálni megkérni a HÖK-öt arra, hogy egy délután felállíthasson a diákkör egy standot, ahol a diákkör képviselői beszélgethetnek az érdeklődőkkel, és szórólapokat oszthatnak.

  • Plakátolás

Érdemes már 2-3 héttel a nyitóalkalom előtt plakátolni, hogy az emberekben tudatosuljon, ill. 1 héttel előtte is egy nagyobb adag plakátot kitenni; eközben persze folyamatosan is legyen kint néhány plakát vagy szórólap.

  • Mit írjunk a plakátra?

Elnevezés: Ha "elsős napnak", "elsős estnek" esetleg "elsős alkalomnak" nevezzük, az azt jelenti, hogy a felsőbbéves érdeklődők kevésbé érzik magukat megszólítva. Ha viszont mondjuk "nyitóestnek" nevezzük, az elsősök fogják kevésbé nekik szólónak érezni a programot. Ezért érdemes kétféle plakátot is nyomtatni, melyeken csak a (nagy méretben kiírt, figyelemfelkeltő) elnevezés különbözik. Mindenképpen írjuk rá az időpontot és a helyszínt, illetve röviden azt is, hogy mi a várható program - hangsúlyozva azt, hogy a diákkör bemutatása a lényeg, és az érdeklődők számára az eljövetel semmilyen kötelezettséggel nem jár. Diákkörünk neve, és az, hogy keresztények vagyunk, feltétlenül szerepeljen a plakáton, senki ne érezze magát becsapva. Néhány jó plakátötletet találtok itt.

  • A legeredményesebb, ha személyesen hívjuk meg a csoporttársainkat, barátainkat. ("Mindenki hozzon magával még egy embert!")
  • Írhatunk egy reklámímélt, amelyben kicsit részletezzük a programot, ezt elküldhetjük különféle levelezőlistákra: kari levlista, a gólyatáborban elkért ímélcímek, diákszervezetek/HÖK levlistája stb.


vissza

Személyes eszközök