Hogyan?

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Nagyzsuzsi (Vita | Szerkesztései) 2006. július 12., 13:05-kor történt szerkesztése után volt.

Alpontok: Hogyan? | Dalok, szövegek, akkordok | Tippek és tipikus hibák


Tartalomjegyzék

Miért is dicsőítjük Istent?

  • mert Isten igéje erre biztat (Zsolt. 150.)
  • mert Isten szereti a dicsőítést
  • mert az Úr méltó rá (Jel. 4,11.)
  • mert a dicsőítésben erő van
  • mert jó dolog dicsérni az Urat (Zsolt. 92,2.)
  • mert erre lettünk teremtve


Mit jelent a dicsőítés?

Azt, hogy Istent magasztaljuk, imádjuk, dicsérjük:

önmagáért, a tulajdonságai miatt (Ő a Megváltó, a Vigasztaló, Pártfogó, hatalmas, irgalmas és szerető Isten) és mindazért, amit értünk tett és tesz (Jézus által szabadok vagyunk, áldásokat és próbákat kapunk...). Isten azért teremtette az embert, hogy közösségben legyen vele, hogy rááraszthassa szeretetét. Az Istennel való közösség pont a dicsőítés során lesz érzékelhető, mert ilyenkor Isten jelenlétébe lépünk: találkozik Isten Szent Szelleme az ember szellemvéel, a bűntelen a bűnössel, a végtelen a végessel. Megtapasztaljuk Isten szeretetét és átformáló erejét.


A dicsőítés mint életstílus

Nemcsak a diákkörben, istentiszteleten vagy keresztény közösségekben dicsérhetjük Istent, és nem is kell ehhez feltétlenül zene (bár tény, hogy dicsőítés alatt leggyakrabban keresztény dalok éneklését értjük). A Biblia azt írja, hogy bárhol és bármikor dicsőíthetjük Istent:

  • örömeinkben (Jak. 5,13.)
  • nehézségeinkben (Zsolt. 43.)
  • mindenkor (Zsolt. 71,6.)
  • belső szobánkban, a fekvőhelyünkön (Zsolt. 149,5.)
  • gyülekezetben (Zsolt 22,23.)
  • az egész világon (Zsolt. 96,3.)

Fontos a helyes hozzáállás! Talán nincs mindig motivációnk arra, hogy Istent dicsőítsük, de ne engedjük, hogy ez a kedélyállapotunktól függjön, ill. nem Istentől kell várnunk a kedvet ehhez - ne Tőle várjuk el, hogy "rávegyen" minket a dicsőítésre, ez a mi elhatározásunkon múlik.

Jó, ha minden reggel dicsőítjük az Urat, mert ez megadja az alaphangot a nap további részéhez.

Váljon életformánkká Isten dicsőítése!


Dicsőítés és dicsőítésvezetés a diákkörben

Hamarosan itt dicsőítésvezetők személyes beszámolóit, ötleteit olvashatod!




A kreatív dicsőítés

Azért kreatív, mert a 150. zsoltár alapvetően determinálja keresztény gondolkodásunkat (l. Biblia), és dicsőítés alatt a hangszeres vagy anélküli éneklést értjük. Hogy miért gondolhatunk mégis bővítésre, és hogy hogyan alkalmazhatjuk a diákkörökben mindezt, erről szól ez a cikk.

Mielőtt bárkinek görcsbe rándulna a gyomra egy-egy dicsőítő alkalom megszervezésétől, vagy akár csak az alkalom eleji énekléstől, üljetek le páran, és készítsetek egy listát a "hozzávalókból"!

Mivel rendelkeztek? Ha vannak jó hangú embereitek, gitárosotok, látszólag előnyben vagytok, azonban talán érdemes elgondolkozni, hogy a dicsőítés nem hagyja-e hidegen a társaság azon részét, amely se gitározni, se énekelni nem tud.

A dicsőítés nem egy programpont, hanem neked személyesen szóló kérdés: hogyan tudod és szeretnéd kifejezni hódolatodat Istennek a közösség részeként? Tehát mindenkire figyeljetek a lista készítésekor.

A gitáron kívül rengeteg hangszer van, ami színesítheti, vagy akár pótolhatja a megszokott zenei hátteret: furulya, szájharmonika, cselló, vagy egyszerűen ritmusérzék a dobok különböző fajtáihoz, illetve a csörgetni való, üthető tárgyakhoz. Kérdezzétek ki jól az embereket, "ki miben tudós". Ha az énekhanggal gondjaitok vannak, énekelhettek felvett gyűjtemények segítségével. Vagy imádkozhattok komolyzene hallgatása közben. Valakinek a zenehallgatás többet jelent, mint az éneklés.

Ezek után már nyilvánvaló, hogy a többi művészeti ág is hasonló távlatokat ígér: képek, színek kivetítésével, kiállítás összeállításával egy-egy alkalomra azoknak nyújthattok segítséget (és feladatot), akiknek a vizualitás többet jelent a verbális kifejezésnél. Higgyétek el, óriási élmény lesz nekik megtapasztalni, hogy ők is dicsőíthetik Istent a tőle kapott ajándékukkal. Mindezt kiegészíthetik irodalmárok, akik közül valaki szívesen keres majd idézeteket, és lesz, aki arra kapott ajándékot, hogy felolvassa azokat akár zenei aláfestés mellett.

Ha kész a listátok, látni fogjátok az erőviszonyokat: mire kell nagyobb hangsúlyt helyezni, miben szorultok segítségre. Ezek után már "csak" szerkesztői munka következik, amire megint csak vannak alkalmas emberek: figyelni kell a dalok hangulatát, tartalmát, ahogy egymás után következnek, és ugyanígy a hozzájuk kapcsolódó műalkotásokat.

A dicsőítés fontos része Istennel való kapcsolatunknak. Teológiai fejtegetésekbe most nem bocsátkozom, de talán érdemes átgondolni a Biblia és a szakirodalom segítségével, mit is jelent pontosan ez a nagyon megszokott forma. Természetesen nem biztos, hogy lesz időtök minden alkalomra profin megszervezni mindent. De egy-egy részlettel, pici bővítéssel is tovább léptetek, az igazán nagy ívű alkotások pedig maradhatnak a hosszabb, kifejezetten dicsőítő alkalmakra. A fontos, hogy ismerjétek magatokat, legyetek így is egy test tagjai, ne akarjon mindenki kéz vagy láb lenni, és tartsátok edzésben a többi testrészt is! Minden tag a maga helyén dicséri az Urat.

Így legyen. Ámen.

Véghné Vastagh Noémi (Hírmondó, 2004. március)

vissza

Személyes eszközök