Kézikönyv kilencedik fejezet

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

2006. április 25., 14:30 változat

Mit keres egy diákoknak szóló kézikönyvben egy ilyen fejezet? Több szempontból is fontosnak tartjuk. A végzősök köreiben gyakoriak a jövőbetekintő, esetleg bizonytalanságukat is kifejező kérdések. Az iskolából való kilépésre, a munkába állásra, s az egész életmódváltozásra igazán nem lehet felkészülni. Egyik célunk mégis az, hogy segítsünk ebben a vajúdásban. Másrészt vannak olyanok, akik már végeztek. Ez a fejezet nekik is segíthet, illetve a mostani diákokat arra ösztökélheti, hogy vegyék észre szeniorjaikat.

1. Keresztény értelmiség

A főiskolán, egyetemen eltöltünk néhány (ki több, ki kevesebb) évet, s ez idő alatt sokat formálódunk mind önmagunkhoz, mind a világhoz való viszonyulásunkban. Tanulmányaink segíthetik egy olyan egzisztencia kialakulását, melyet a legegyszerűbben értelmiséginek nevezhetnénk. Ez egyfajta hozzáállás a világhoz, egy véleményalkotó és közlő magatartás. Az értelmiségi ember legfontosabb jellemzője a környező világról való kritikus gondolkodás, a mélyebb összefüggések keresése és megértése. Az értelmiség szerepe, társadalmi hatása jelentős, hiszen egyrészt munkájával, másrészt véleményével, közéleti szereplésével hat másokra. Nem mindegy, hogy egy ország értelmiségi rétege mennyire képzett, és hogyan vesz részt a közéletben. A keresztény értelmiségire az előbb elmondottak természetesen érvényesek, bár az értelmiségi rétegen belül kisebbségben van, mégis meghatározó lehet. Munkahelyén az evangéliumot kell képviselnie nemcsak a bibliai elvekben, hanem egész munkájában. Itt többféle elvárással találkozhat. Ilyenek a szakmai tudás (nem szakbarbárság, de tájékozottság), és a mérleg másik oldala, a kompetenciánk ismerete—egyfajta szakmai alázat. Fontos a munkához való hozzáállás (szavahihetőség, becsületesség, beszéd tisztasága, pletyka nélkülözése, reménykedő lelkület, erkölcsi tisztaság, felelősségvállalás). Az értelmiségi misszióért elsősorban a keresztény értelmiség a felelős, ezért nem szabad kivonulni azokról az életterületekről, amelyek fontosak az értelmiség számára. A kivonulás helyett inkább aktívan és színvonalas munkával kell részt venni a közéletben és a tudományos világban. Egyszerre kell értelmiséginek és kereszténynek lenni, hisz mindkettő olyan szerep, melyet mindenhova magunkkal viszünk vagy kellene vinnünk. A szakmai színvonal emelkedése mellett szükséges egyfajta lelki elmélyülés is, vagyis hogy a hitünk minősége is javuljon. Ahhoz, hogy szót értsünk egy nem keresztény értelmiségivel, és el tudjuk mondani az evangéliumot, el kell hagynunk a megszokott sablonválaszokat, hiszen a közhelyek azt tanúsítanák, hogy a kereszténységünkben nem tudjuk megélni az értelmiségi voltunkat.

Úgy tűnhet azonban, hogy mindez inkább egy eszménykép része, hiszen a valóság sok esetben másról tanúskodik. Ezek célok, amelyek elérésére törekszünk. A hozzájuk vezető úton minden nehézség normálisnak tartható. Vannak, akik állásinterjúról állásinterjúra járnak, vagy nehezen veszik a munkahelyi akadályokat. Többen panaszkodnak, hogy a változást egyfajta törésként élték, élik meg. Szinte teljesen új kapcsolatrendszert kell kiépíteni, új problémák adódnak, melyekre diákkorban még nem is gondol az ember. Hogyan éljük meg ilyen körülmények között az Istennel való kapcsolatunkat? Lehet ezekre készülni? Hogyan? Érdemes talán már végzősként elmenni a szeniorkonferenciákra, s jó lehet keresni egy szeniort, aki már átélte az előttünk álló változást.