Kézikönyv második fejezet

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

Itt vagy most: Mekdsz kézikönyv >>> 2. fejezet


II. A MEKDSZ CÉLJA ÉS FELÉPÍTÉSE


1. Küldetésünk


A MEKDSZ célja az Evangélium eljuttatása a felsőoktatásban tanuló diákokhoz, amit felekezetközi öntevékeny diákkörökben, kreatívan és hitelesen, a kor kérdéseire, kihívásaira választ kereső módon kíván megvalósítani. Mindezzel ahhoz is szeretne hozzájárulni, hogy a keresztény diákok életük minden területén (szakma, gyülekezet, család) felelős hívő emberekké váljanak.

A MEKDSZ abban látja Istentől kapott feladatát, hogy segítse a hívő keresztyén diákokat abban, hogy elérjék nem hívõ évfolyamtársaikat, kihasználva a diákélet különböző kihívásait és lehetõségeit. A MEKDSZ-alapszabály így fogalmazza meg a MEKDSZ céljait:

„A diákszövetség célja, hogy az ország különböző felsőoktatási intézményeiben tanuló hívő keresztény diákok

1. ismereteik bővülésével párhuzamosan növekedjenek Isten megismerésében, Jézus Krisztussal való személyes kapcsolatuk mélyüljön el a Biblia tanulmányozása, az imádság és a közösség gyakorlása által, a diákélet sajátos kérdéseiben ismerjék fel, alkalmazzák, és nyíltan képviseljék a bibliai alapelveket,

2. szánják oda életüket az Evangélium üzenetének nem hívő társaikkal való megosztására, hogy őket a Jézus Krisztusban való hitre és az Ő szolgálatára megnyerjék,

3. legyenek készek Isten világméretű missziójában való részvételre.”


2. Hitvallás


A MEKDSZ hitvallása, vagyis az alap, melyen céljainkat megvalósítani igyekszünk, a kereszténység alapvető, a Szentírásban kijelentett igazságait foglalja magában a következőképpen:

- Az Atya, Fiú és a Szentlélek három-egy Isten.

- Isten kizárólagos ura a teremtésnek, a kijelentésnek, a megváltásnak és az utolsó ítéletnek.

- A Szentírás Istentől ihletett, és eredeti formájában teljesen megbízható, legfőbb tekintély az igazság, a hit és az életvitel minden kérdésében.

- Az emberiség a bűnbeesés óta egyetemesen bűnös, ezért Isten haragja és ítélete van rajta.

- Az Úr Jézus Krisztus Isten testet öltött Fia, tökéletes Isten. Szentlélektől fogant, szűztől született, valóságos és bűntelen ember volt, kereszthalált halt, feltámadt, mennynek és földnek Ura.

- A bűnből és a büntetés alól egyedül Jézus Krisztus válthat meg, aki egyszer és mindenkorra érvényes áldozati halálában minket képviselt és helyettesített.

- A megigazulás Isten meg nem érdemelt kegyelme, amelyben a bűnös elnyeri minden bűnének bocsánatát, és Isten neki tulajdonítja Krisztus igazságát. Mindez egyedül hit által nyerhető el.

- Egyedül a Szentlélek képes meggyőzni az embert bűnösségéről. Jelenléte által formálódik az újjászületett ember Krisztushoz hasonlóvá, Ő teszi alkalmassá a világban való bizonyságtételre. - Az egy, szent, egyetemes Egyház Krisztus teste, amelyhez minden hívő tartozik.

- Jézus Krisztus személyesen visszajön és végső ítéletet tart.


3. MEKDSZ-értékek


„Mi vagyunk a MEKDSZ”. Ez a „mi” a diákokat, a szeniorokat és a munkatársakat egyaránt magába foglalja. Rajtunk múlik, hogy ez a mondat valósággá válik-e a mi életünkben. Nézzük meg hát, mit jelent a MEKDSZ mozaikszó:

Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség

Meggyőződésünk, hogy a felsőoktatásban tanuló diákokat a leghatékonyabban saját diáktársaik tudják elérni, ezért bátorítják a munkatársak is a hívő keresztyén diákokat arra, hogy vállalják küldetésüket. A diákok diákokért végzett munkája öntevékeny csoportokban történik. Ez azt jelenti, hogy a diákköröket nem a munkatársak vezetik, hanem maguk a diákok. Saját maguk tervezhetik meg, hogy mit és hogyan szeretnének tenni.

                                    diák

Ez természetesen azt is jelenti, hogy a munka nem mindig a legprofesszionálisabb módon folyik, de ezt vállaljuk: ahol faragnak, ott forgács is van. Úgy látjuk, hogy ez az alulról szerveződés segíti a diákokat abban, hogy még többet megtanuljanak Istenről, a neki való szolgálatról, és így lelkileg is növekedjenek, és (később) gyülekezetük felelős tagjaivá váljanak.

A MEKDSZ-munkatársak mindig készek arra, hogy a diákokkal az adott helyzetről beszélgessenek, készek tanácsokat és ötleteket adni, de a végső döntés a diákoké. Nekik kell kezdeményezni és végezni a munkát. Célunk az, hogy a diákkörök rendszeres összejöveteleiken Bibliát tanulmányozzanak, imádkozzanak és elérjék diáktársaikat, azaz evangélizáljanak.

                                diákszövetség

A szervezeti forma nemcsak jogilag nyújt több lehetőséget a MEKDSZ-es diákköröknek, de a diákmunkát is hatékonyabbá teszi. A munkatársak, a területi és országos konferenciák, programok mind-mind segítenek abban, hogy a diákkörök megismerjék egymást, kicseréljék tapasztalataikat, és imádságban, barátságokban gondját viseljék egymásnak.

                             evangéliumi keresztyén

A MEKDSZ a kereszténységen belül az evangéliumi mozgalomba sorolja magát. Tagjai a Bibliát Isten legfőbb kijelentésének tartják, és azt hirdetik, hogy az Istennel (és a teremtett világgal) való megbékélésre minden embernek szüksége van. Ez a megbékélés pedig csak Jézus Krisztus megbékítő áldozatának következtében és áldozatára hivatkozva lehetséges.

Mindez a felekezetközi misszióban is kifejezésre jut: minden diák, aki egyetért a hitvallással, bekapcsolódhat a diákkörbe, függetlenül attól, hogy milyen felekezethez tartozik. Ennek két oka van:

- Így élhetjük meg azt az egységet, amelyért Jézus imádkozik főpapi imájában (Jn 17:22). Bizonyságot teszünk arról nem hívő diáktársaink előtt, hogy a lényeges dolgokban egyek vagyunk.

- Mivel kevesen vagyunk hívő diákok az egyetemen, főiskolán, szükséges, hogy összefogjunk. Ebben a sokszínűségben sokat tanulhatunk egymástól, egymás lelkiségéről, és mindez segíthet abban, hogy megértsünk más felekezethez tartozókat.

                                  magyar

Fontosnak tartjuk, hogy a diákszövetség ne egy külföldről másolt szervezet legyen, hanem a mindenkori magyar társadalomnak megfelelően, a kor kihívásaira válaszolva, folytonosan megújulva képes legyen a diákmisszióra. Ezért magyar munkatársakat alkalmazunk, és az anyagi hátteret is belföldi adományokból teremtjük elő.

Ugyanakkor szeretnénk a horizontot is tágítani: bátorítjuk diákjainkat arra, hogy a belmisszió mellett a világmisszióba is bekapcsolódjanak.

A MEKDSZ legfontosabb értékei összefoglalva tehát a következők:


diákok a diákokért, öntevékenység

evangéliumiság

felekezetköziség

bibliatanulmányozás

imádság

evangélizáció

(világ)misszió


4. A MEKDSZ felépítése, működése


A. Vezetőség, munkatársak, szeniorok, szilászok, diákkörök


diákkör diákkör vezetőség

szilász munkatársak

diákkör szilász diákkör diákkör

szeniorok


A MEKDSZ alapját a diákkörök képezik. A diákköröket diákok vezetik, segítségképpen - amolyan hátvédekként - adatnak melléjük a szilászok és/vagy az utazótitkárok. A Szilász-program 1998 őszén indult azzal a céllal, hogy a végzett diákok (szeniorok) tapasztalatait felhasználva könnyítsünk az utazótitkárok terhén, mivel egy-egy utazótitkárra akár 10-11 diákkör is jut, s ennyivel képtelenség érdemben foglalkozni. A szilászok tehát a végzett diákok közül kerülnek ki, tkp. egy-egy diákkör „utazótitkárai”, annyi különbséggel, hogy többnyire ugyanabban a városban laknak, amely diákkör szilászai lesznek, ill. csak azért az egy diákkörért vállalnak felelősséget 1-2 évre.

A szilászok képzését a munkatársak végzik, rendszeresen találkoznak velük, és így értesülnek a diákkörben folyó munkáról.

Amelyik diákkörnek nincs saját, „külön bejáratú” szilásza, annak egy MEKDSZ-munkatárs (utazótitkár) viseli gondját.

A MEKDSZ munkatársai olyan végzett diákok, akik elkötelezték magukat arra, hogy egy bizonyos időszakra főállásban ebben a szolgálatban dolgozzanak. A „főnök” a titkár, akinek az a feladata, hogy a diákszövetség munkáját összefogja, a munkatársi csapatot koordinálja. Ebben segítségére van a főmunkatárs, aki több évi utazótitkárság után elsősorban a diákok, szilászok, munkatársak képzésével foglalkozik.

Az utazótitkárok elsősorban a diákkörökkel és a szilászokkal foglalkoznak, tartják velük a kapcsolatot, segítséget nyújtanak az aktuális problémák megoldásában stb. A MEKDSZ-nek lehetősége van arra, hogy (összesen kettő) polgári szolgálatost foglalkoztasson.

A munka nagyon fontos hátterét biztosítja a kommunikációs munkatárs, aki az irodában végezhető feladatokat látja el, pl. pályázatokat ír, Hírmondót, imalevelet szerkeszt, vezeti a jelentkezéseket a konferenciákra.

A MEKDSZ-ben a munkatársak csapatban dolgoznak, s a havonkénti találkozójukon beszélik meg a legfontosabb irányelveket, tervezik meg a legfőbb programokat.







Az iroda a diákok, a szeniorok számára is elérhető: lehet régi MEKDSZ-es anyagok, fényképek között böngészni, idegen nyelvű és magyar könyveket, kazettákat kölcsönözni. Előzetes egyeztetés után pedig bátran használható egy-egy diákkörös alkalom, megbeszélés, imaalkalom helyszíneként is.


közgyűlés


ellenőrző bizottság


vezetőség


munkatársak diákkörök szeniorok


(ezt a bekezdést az ábra mellé kellene írni)

Közgyűlés = a MEKDSZ diák- és szeniortagjainak gyűlése; a legfőbb döntéshozó szerv

Ellenőrző bizottság = 3 szeniortag; a vezetőség munkáját ellenőrzi; a közgyűlés választja meg

Vezetőség = elnök, titkár, 5 szenior és 5 diáktag; döntéshozó szerv; a közgyűlés választja meg

Munkatársak = a MEKDSZ fizetett munkatársai, ők tartják közvetlenül a kapcsolatot a diákkörökkel és a szeniorokkal; a vezetőség dönt alkalmazásukról

A MEKDSZ vezetősége nem egyenlő a MEKDSZ-munkatársakkal, egyedül a titkár a tagja, ő képviseli a munkatársakat a gyűléseken és tájékoztatja a vezetőség tagjait a diákkörökben folyó munkáról.

A vezetőség 12 tagból áll: elnök, titkár, 5 szenior és 5 diáktag, (a titkárt kivéve) mindannyian társadalmi munkában végzik ezt a szolgálatot. Az elnököt és titkárt 3-3 évre, a szeniortagokat 2-2 évre, a diáktagokat 1-1 évre választja meg a közgyűlés (az újraválasztás többször is lehetséges). Évente négy-hat alkalommal gyűlnek össze, hogy a MEKDSZ jelene és jövője szempontjából fontos jogi, anyagi kérdésekben határozatokat hozzanak. Ők döntenek arról is, hogy kit vegyenek fel munkatársnak.

A vezetőség munkáját egy háromtagú ellenőrző bizottság felügyeli, mandátumuk öt évre szól (újraválaszthatók).


B. Közhasznúság, egyesületi működés


A diákszövetség 1989 óta hivatalosan bejegyzett non-profit szervezet, 1998 óta közhasznú egyesület. Ez az új működési forma lehetővé tette, hogy a SZJA 1%-át a MEKDSZ is megkaphassa. A törvény előírása miatt tagdíjat kellett bevezetnünk. Ezért a MEKDSZ vezetősége úgy döntött, hogy jelképes összeggel, évi 500 Ft befizetésével jelentkezhetünk tagnak, illetve hosszabbíthatjuk meg tagságunkat a MEKDSZ-ben.

Emellett szükségessé vált évente összehívni a közgyűlést, vagyis a MEKDSZ diák- és szeniortagjainak gyűlését, ahol a vezetőség beszámol a tagoknak az elmúlt év eseményeiről és az anyagi helyzetről, illetve javaslatot tesz a következő évi költségvetésre. Itt választják meg a vezetőségi tagokat, akikre csak a tagsággal rendelkező diákok, ill. szeniorok szavazhatnak.


C. Tagság


A MEKDSZ-nek, egy egyszerű belépési nyilatkozat kitöltésével, bárki tagja lehet, aki ezzel is ki szeretné fejezni egyetértését a diákszövetség céljaival, elkötelezettségét a diákmisszió iránt. Ugyanakkor a MEKDSZ-tagság felhatalmaz arra, hogy a közgyűlésen szavazzunk. A tagsági díj rendszeres fizetése, ill. új tagok toborzása azért is fontos, mert a benyújtott pályázatokon olykor jelölni kell, hogy hány taggal rendelkezik a pályázó szervezet. Mindez növeli támogatási esélyeinket, az ily módon szerzett összeg pedig elősegíti a diákmunka folyamatosságát.

A diákszövetség diák tagja lehet bármely felsőoktatási intézmény hallgatója, középiskolás tagja minden 16. életévét betöltött középiskolai tanuló, ill. szenior tagja, aki valaha középiskolás és/vagy diáktag volt, ill. bárki, aki felsőoktatási intézményben tanulmányait befejezte. A tagság automatikusan megszűnik, ha a középiskolás vagy diák tag befejezte középiskolai/egyetemi/főiskolai tanulmányait. A tagság megújítása érdekében újra ki kell töltenie egy adatlapot, ezzel a diák/szenior tagok közé tartozik.

Lehetőség van arra is, hogy bárki (természetes vagy jogi személy) rendszeres adománnyal támogassa a diákmunkát, vagyis a MEKDSZ pártoló tagja legyen.


D. Anyagi működés


A MEKDSZ újraalakulását nagyban előkészítette az IFES-től kapott anyagi segítség. 1990-ben a MEKDSZ éves bevételének nagy százaléka külföldi adományokból származott. 1998-ban már 85%-ot tett ki a hazai források aránya. 2001-ben pedig elmondhattuk, hogy teljes mértékben önellátóak lettünk. Istené ezért a dicsőség! A MEKDSZ elsődleges pénzforrásai a tagdíjak, a pártoló tagok felajánlásai, tagok, magánszemélyek, gyülekezetek, kft.-k, bt.-k egyszeri vagy rendszeres adománya. Lehetőség van arra is, hogy a személyi jövedelemadó (egyesületeknek adható) 1%-át a MEKDSZ-nek ajánljuk fel. Fontos bevételi forrást jelentenek a különböző pályázatokon elnyert támogatások, és a külföldi adományok is. A bevételeket a munkatársak fizetésére, az iroda fenntartására, a HÍRMONDÓ/Newsletter nyomtatására, konferenciaszervezésre stb. fordítjuk. Fontosnak tartjuk, hogy a MEKDSZ „visszaadja” mindazt, amit annak idején a nyugati országoktól (USA, Nagy-Britannia, Hollandia) kapott, ezért alapítottunk egy ún. „Határon túli” keretet, amelyből a határon túlról érkező diákok itteni táboroztatását finanszírozzuk. A Határon túli keretet az erre a célra szánt adományok tartják életben. Emellett kiválasztottunk egy volt szovjet tagállamot, Grúziát, amelyet anyagilag és imádságban is támogatunk.


5. Kiadványok


A MEKDSZ rendszeresen, évente négyszer megjelenő hírlevele a HÍRMONDÓ, melyben a diákkörökben folyó munkáról számolnak be a diákok, az aktuális (anyagi) helyzetről a munkatársak, de találhatók benne IFES-hírek, Harmat-könyvajánló, munkatársi jegyzetek is. A HÍRMONDÓ-t minden tag ingyenesen kézhez kapja.

Havonként (kivétel vizsgaidőszak, ill. nyár) jelenik meg a MEKDSZ imalevele, melyben minden egyes alkalommal három diákkör, egy-egy IFES tagország, ill. a MEKDSZ aktuális imakérései olvashatóak. Az imalevelet minden diákkörvezetőnek, ill. igény szerint bárkinek eljuttatjuk.

A MEKDSZ-ismertető célja az, hogy megkönnyítse egy külsős számára az első találkozást azzal a szóval, hogy MEKDSZ. Ez a mozaikszó semmit sem mond első hallásra, így előszeretettel párosítják mindenféle, számukra logikusabb szóval, mint pl. Megadeath, mekszösz… Ezt elkerülendő, adhatunk ismerőseinknek egy-egy ilyen ismertetőt, amiben tömören, de érthetően le van írva, mi is az a MEKDSZ, miért van, miben hisz stb.

A Gyülekezeti levél is hasonló célt szolgál, mint az ismertető, ám ez kifejezetten gyülekezetek számára íródott. Segítségével elmesélhetitek lelkészeteknek, gyülekezetetek tagjainak, mi a diákmisszió, és bátoríthatjátok őket arra, hogy imádságban és/vagy anyagilag támogassák a MEKDSZ-t.

1990-ben a MEKDSZ az ILA-val (International Literature Associates) együtt megalapította a Harmat Kiadói Alapítványt, melynek célja igényes keresztyén irodalom kiadása és terjesztése. Többéves közös irodahasználat után a Harmat saját irodába költözhetett, s a MEKDSZ-től függetlenül működik.


6. Rendszeres programok


Évente kétszer van lehetőség arra, hogy a diákkörök találkozzanak egymással, a téli, illetve a nyári országos konferencián. Az előbbi célja a MEKDSZ értékeinek megismertetése és tudatosítása, míg az utóbbié a vezetők és aktív tagok képzése és segítése. Mindezt az igemagyarázatok, bibliatanulmányozás, szemináriumok, előadások, kiscsoportos beszélgetések stb. segítségével szeretnénk elősegíteni.

Szintén lehetőséget nyújt a diákok közötti eszmecserére az évente 1-2-szer megrendezésre kerülő diáktanács, ami mindig egy-egy aktuális témát feszeget, előadás, szemináriumok, kiscsoportos beszélgetések segítségével. Minden diákkörből néhány képviselő vesz részt a diáktanácson, amit azért indítottuk el, hogy legyen egy olyan fórum a diákok számára, ahol az őket érintő témákról (pl. evangélizáció) mélyebben, a hátteret is megvizsgálva elgondolkodhatnak, és a többi diákkörrel találkozva tapasztalatot cserélhetnek.

A konferenciák, utazótitkári látogatások mellett fontosnak tartottuk, hogy még nagyobb hangsúlyt kapjon diákszövetségünkben a vezetőképzés. A vezetőképző hétvége évi két-három alkalommal, átlagosan tíz diákkör két-két képviselőjének részvételével kerül megrendezésre. Szó esik arról, hogy mit jelent diákkört vezetni, milyen a jó vezető, hogyan lehet odafigyelni az utánpótlásra. A kis létszám lehetővé teszi, hogy konkrét, személyes kérdésekkel is foglalkozzunk.

Míg a 80-as években alig volt nem hívő háttérből származó diák a táborokban, ma már a diákság nagy része ilyen családból jön, ami nagy öröm. Azonban ezáltal növekszik a felelősségünk abban, hogy segítsük őket, hogy hitük megfelelő, szilárd alapokra kerüljön. Ezt hivatott elősegíteni az 1999 telén elindult Bibliaolvasó Program (BOP), amelyben a résztvevő diákok, szeniorok két év alatt olvassák végig a Bibliát, s a tanulmányozáshoz különböző segédanyagokat, kérdéseket kapnak.

Évente egyszer, októberben kerül sor a MEKDSZ-napra, a támogatók számára rendezett hálaadó ünnepségre. A nap célja a diákszövetség munkájának bemutatása, a hálaadás és a jövőért, diákkörökért, az IFES-ért való imádkozás.

Szintén évente kerül megrendezésre a közgyűlés, a MEKDSZ legfőbb döntéshozó szerve, amelyen bárki részt vehet, de csak a tagok szavazhatnak. Itt választjuk meg a Vezetőség tagjait, döntünk az éves beszámoló, ill. költségvetés jóváhagyásáról stb.

Aki egyszer MEKDSZ-es lesz, holtáig az marad! — szoktuk viccesen mondani, de az évente kétszer megrendezésre kerülő szeniorkonferencia is ezt az (közösségi) igényt támasztja alá. Ezeken a hétvégéken a szeniorok olyan kérdésekre keresik a választ, mint pl. hogyan éljék meg tanulmányaik befejeztével, a hétköznapokban a hitüket?

Hasonló kérdéseket vetnek fel a diákok szervezte, nagy múltra visszatekintő medikus konferenciák. A medikusoktól kedvet kapva szerveztek már közgazdász, pedagógus, természettudós- és mérnök konferenciát is. A szakirányú konferenciák célja az, hogy felkészítsék a diákokat a munkájukból adódó nehézségekre, és őket érintő kérdésekről essen szó. Ezek a hétvégék kiváló lehetőséget teremtenek arra, hogy a szeniorok és a diákok jobban megismerjék egymást, és a szeniorok a szemináriumokon, konferencia-szervezésen keresztül átadhassák tapasztalataikat. (A különböző MEKDSZ-programokról felvilágosítást az irodában kaphattok.)

A diákköri kezdeményezéseket mindig tárt karokkal várjuk. Így jöttek már létre közös kirándulások, imaalkalmak, regionális hétvégék, evangélizációs táborok is.


AJÁNLOTT IRODALOM

Stott, John: Egy az Úr, egy a hit. Az evangéliumi mozgalom hitvallása, Harmat, Budapest, 2002

Személyes eszközök