Tóth Olivér

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Palotaikriszta (Vita | Szerkesztései) 2007. június 16., 12:44-kor történt szerkesztése után volt.

Tóth Olivér a Golgota Gyülekezet tagja, 26 év körüli, Budapesten él. Többek között megváltás témában tart előadásokat, például Isten hangja és Útlevél a Mennyországba címmel.

Rendkívül hiteles, nyílt, és őszinte, rengeteg személyes példával támasztja alá a mondanivalóját. Állításait teljesen a Bibliára alapozza, sok Igével "fűszerezve." Nem konzervatív, de karizmatikus sem: józan, bölcs, ugyanakkor nagyon vicces, fiatalos. A hallgatóság figyelmét nagyon lekötöti, hiszen szuperjó előadó, jó hallgatni, kellemes a stílusa, szimpatikus személyiség. Előadásaira alaposan felkészül. Egyformán tudjuk hívőknek és nem hívőknek ajánlani, mindkét csoport számára informatív és élvezetes, főleg a fiatalok számára. Az előre megadott témát abszolút tartja. Nyitott a kérdésekre, jól reagál, őszintesége a válaszadásban is megmutatkozik. Rengeteg gyakorlati példát hoz, az életből, személyes tapasztalatokból. „Szerintem elég mély gondolatokat osztott meg velünk, de egyáltalán nem volt elvont, inkább gyakorlatias. Kedvenc előadóim egyike:-)”

„Jól felépített, biblikus szuper!!!!!”

Tanács a meghívásához: néhány mondatban konkrétan írjátok körül, miről akartok hallani, és garantáltan arról lesz szó.

vissza

Személyes eszközök