VagyOK evangelizációs tábor

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Nagyzsuzsi (Vita | Szerkesztései) 2007. február 3., 16:10-kor történt szerkesztése után volt.

Alpontok: Vágjunk bele! | Helyszínválasztás | Reklámozás, jelentkezés | Programszervezés | Buktatók, tipikus hibák | Utómunkálatok


Szervezzünk evangelizációs VagyOK tábort!!!

Ne gondoljuk, hogy a VagyOK program lezárul a tavaszi félévvel. Ha csak az lenne a cél, hogy minél hamarabb kiosszuk a János evangéliumokat, akkor kihagynánk egy fantasztikus lehetőséget: hiszen az egész bibliaosztásnak az a célja, az egész programot úgy próbáljuk megvalósítani, hogy az emberek valóban el is olvassák, amit kapnak, valóban megfogja őket valami. És mi lehetne alkalmasabb erre, mint egy tábor, amely közösséget formál, ahol egy hétig vagy akár tovább is "össze vannak zárva" a táborlakók, ahol barátságok születhetnek, és ahol kötetlenül, természetesen lehet beszélgetni? Egy élmény, amely átformáló hatású lehet. (Egyébként e sorok írója is egy hasonló helyen, egy kórustáborban tért meg!)


A közgázos diákkör számára a Gitártábor vált be, már hat ilyet szerveztünk az évek során, mindegyik hatalmas siker volt. Mit is jelent az, hogy gitártábor? A lényege az, hogy nemcsak a diákkörösöknek szól, hanem az egész egyetemen meghirdetjük, így gyakorlatilag bárki eljöhet, akit érdekel. Sőt, az is a cél, hogy elhívhassuk nem hívő barátainkat, ismerőseinket is. Egyhetes vagy tíznapos kikapcsolódás, ahol alapvetően gitározni tanulunk, de emellett egyéb programokat is szervezünk, mint a kiscsoportos beszélgetések, kirándulások, táncház, láthatatlan színház, tábortűz, foci, fürdőzés... vagyis fő cél a gitártanulás, de kiváló lehetőségeink adódnak az evangelizációra is.

330px Miért éppen GITÁRtábor?

Mert valamilyen hangszeren a legtöbb ember szívesen megtanulna játszani. A gitár pedig a legalkalmasabb arra, hogy rövid idő alatt látványos sikereket érjünk el. Gitározni alapvetően nem nehéz: már egy hét alatt is meg lehet tanulni az alapakkordokat és az alapvető pengetési technikákat. Emellett a szükséges zenei elméletre is egyszerűen meg lehet tanítani a táborlakókat. Tehát a zenetanulás jó szórakozás, és a nem hívő diákok számára is egy érdekes programlehetőség. A diákkörösök számára pedig kiváló csapatépítő, közösségformáló erő, lehetőség a feltöltődésre, barátságok elmélyítésére. Ráadásul minél többen megtanulnak gitározni, annál egyszerűbb aztán a dicsőítést megszervezni a diákkörös alkalmakon:) A zene pedig köztudottan mindenkire hatással van, valamilyen módon mindenkit megérint. "A zene az élet szépségét, és ami benne érték, azt mind meghatványozza." (Kodály)

Azért gondoljuk a VagyOK programok között hangsúlyozni a Gitártábor jelentőségét, mert ez nem direkt evangelizáció, és úgy tapasztaltuk, hogy az indirekt forma sokkal "hatásosabb". Hiszen egy-egy beszélgetés során, vagy valamely programhoz (láthatatlan színház, vagy a reggeli áhítatok) kötve óhatatlanul is szó esik Istenről, a táborlakók kíváncsian kérdezgetni kezdenek, spontán módon lehet az Igét hirdetni. Ráadásul a zene hatása, az egy hétig tartó "összezártság" átformáló ereje mindenképpen befolyással bír azokra, akik részt vesznek egy ilyenen. Fontos azonban, hogy amellett, hogy a gitártábor gitározás jellegét hangsúlyozzuk, mindvégig legyen tiszta, hogy ez egy keresztény rendezvény. Minden plakáton tüntessük fel, hogy ezt egy keresztény diákkör rendezi, illetve tüntessük fel az egyéb várható programokat is (pl. hogy beszélgetni fogunk egy-egy bibliai történetről, vagy hogy lesz dicsőítés), tehát mindenki tudja, hogy mire számíthat, ne érjen senkit kellemetlen meglepetés. És persze már az elején hangsúlyozzuk, hogy semmilyen program nem kötelező!

Természetesen nemcsak gitártábort lehet szervezni. De a mi diákkörünk "ebben profi", így ennek a tapasztalatait fogjuk megosztani Veletek a következő oldalakon. Azért inspiráció gyanánt adunk néhány ötletet, milyen evangelizációs táborokat lehet szervezni:

  • egyéb zenetábor - furulya, dob, hegedű, orgona:) - kinek milyen hangszere van.
  • tánctábor - néptánc vagy társastánc
  • angol/némettábor (lehet segítséget kérni a Szentírás Szövetségtől: http://www.szentirasszovetseg.net, akik már régóta szerveznek hasonlót, nagy sikerrel.
  • sporttábor
  • túlélőtábor
  • túrázós, vándortábor
  • kézműves / alkotótábor (gyöngyfűzés, festés, kézimunka, üvegfestés)


Vágjunk bele!

Nagyon fontos, hogy egy ilyen tábornak legyenek konkrét felelősei! Csak akkor vágjunk bele, ha összeáll egy csapat, amely nagyon lelkes, szívén viseli az ügyet, és hajlandó ezért sokat (naggyon sokat) dolgozni - egyébként megéri, nagyon élvezetes a szervezés is, és rengeteget lehet tanulni belőle.

A szervezéshez ideális, ha van kb. 3-5 fő szervező, mert ennyi ember kényelmesen el tudja osztani a fő feladatokat, felelősségeket, de ennél több már nehezen tud együtt dolgozni. Fontos, hogy a fő szervezők megbízható, tapasztalt diákkörösök legyenek. Kisebb fealadatokra persze rajtuk kívül is fel lehet - sőt ajánlott - kérni diákkörösöket, csak fontos, hogy az egészért való felelősség, az egész koordinálása, átlátása e néhány ember vállán legyen. A táborban amúgy is szükség lesz további felelősökre, pl. gitártanárok, kiscsoportvezetők, akik egy-egy rájuk bízott részfelaldatot végeznek.

A szervezést érdemes elkezdeni 3-4 hónappal a tábor tervezett időpontja előtt, legfőképpen a szálláshely miatt, hiszen korán le kell foglalni.

Ági (ardeoagi kukac gmail.com) és Zsuzsi (nazsuzs kukac gmail.com)

Személyes eszközök