Az újak, érdeklődők befogadása

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

(Változatok közti eltérés)
7. sor: 7. sor:
A tagok közötti viszony a kisebb diákkörökben általában elég szoros. Mély, meghitt beszélgetéseket szoktak folytatni, sokszor a szokásos diákköri alkalmakon kívüli időből is szánnak egymásra (pl. közös ebéd, vacsi, kirándulás, séta, ima). Az ilyen szeretettel és intimitással "terhes" légkör a külvilág számára egyszerre lehet vonzó és ijesztő. '''Vonzó''', mert mindenki vágyik a lelke mélyén egy olyan közösségre, ahol valóban elfogadják, ahol őszintén önmaga lehet. És '''ijesztő''', mert ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az intimitás elköteleződést is jelent, a mai világ pedig nem arra szocializál minket, hogy feladjuk a "szabadságunkat" a kétes értékű és minőségű szeretet kedvéért. Ez a kettősség minden érdeklődőben feszülhet, ezért nagy körültekintéssel integráljuk őt a diákkörbe!

-
Első lépés: Amikor valaki először jön, ne támadjuk le rögtön intim kérdésekkel! Ne várjuk el, hogy ugyanolyan könnyedséggel viselkedjen mint egy régi diákkörös! Legyünk hozzá kedvesek, érdeklődőek, hagyjuk, hogy ő beszéljen először magáról! Kérdezzünk rá, hol hallott a diákkörről, miért jött el! Röviden (!!!) mutassuk be neki a MEKDSZ-t, a diákkörünket! Ehhez segítséget találtok a MEKDSZ-kézikönyvben: vagy a mekdsz honlapján: [http://www.mekdsz.hu] Amikor már körbeülünk, mindenki mutatkozzon be (elég a keresztnév is, hogy ne legyen megterhelő megjegyezni), hogy a beszélgetés során ne legyen zavarban, hogy nem tudja megszólítani az embereket! Ha több új érdeklődő van, akkor játszhattok ismerkedős játékot is: Ami nagyon fontos: NE hagyjuk magára, foglalkozzunk vele, ne zárjuk ki a beszélgetésből, és főleg: ne éreztessük vele, hogy ő itt idegen volna! Ha újak vannak az alkalmon, akkor ne foglalkozzunk diákkör-szervezési vagy adminisztratív kérdésekkel! További info a kifejezetten elsős alkalmakról:
+
Első lépés: Amikor valaki először jön, ne támadjuk le rögtön intim kérdésekkel! Ne várjuk el, hogy ugyanolyan könnyedséggel viselkedjen mint egy régi diákkörös! Legyünk hozzá kedvesek, érdeklődőek, hagyjuk, hogy ő beszéljen először magáról! Kérdezzünk rá, hol hallott a diákkörről, miért jött el! Röviden (!!!) mutassuk be neki a MEKDSZ-t, a diákkörünket! Ehhez segítséget találtok a MEKDSZ-kézikönyvben: [[Mekdsz kézikönyv]] vagy a Mekdsz honlapján: [http://www.mekdsz.hu] Amikor már körbeülünk, mindenki mutatkozzon be (elég a keresztnév is, hogy ne legyen megterhelő megjegyezni), hogy a beszélgetés során ne legyen zavarban, hogy nem tudja megszólítani az embereket! Ha több új érdeklődő van, akkor játszhattok ismerkedős játékot is: Ami nagyon fontos: NE hagyjuk magára, foglalkozzunk vele, ne zárjuk ki a beszélgetésből, és főleg: ne éreztessük vele, hogy ő itt idegen volna! Ha újak vannak az alkalmon, akkor ne foglalkozzunk diákkör-szervezési vagy adminisztratív kérdésekkel! További info a kifejezetten elsős alkalmakról: [[Elsős alkalmak]]
Második lépés: Ha valaki már 2-3 alkalommal volt diákkörön, a vezető megkérheti, hogy vállaljon valamilyen feladatot a diákkörben! Ez növeli az elköteleződését, ugyanakkor éreztetitek vele, hogy ti teljes jogú tagnak tekintitek, akire a diákkörnek szüksége van, és akire számítotok. Elsőre ne terheljétek meg nagyon, válasszatok ki egy apróbb (de jelentős) feladatot, vagy kérjétek meg, hogy csatlakozzon egy már létező csapathoz (dicsőítő, plakátoló, kajakészítő), vagy csatlakozzon egy konkrét, egyszeri alkalom szervezői csapatához! Ha látszik, hogy nincs kedve hozzá, nem szívesen vállalná, semmiképpen ne erőltessétek! A diákkörös feladatok listájához kattints ide! A másik dolog, amire megkérhetitek, hogy hadd írjátok fel a diákköri e-mailes levelezőlistára! Biztassátok, hogy ő is írjon rá!

2008. január 30., 10:33 változat

ÜDV NÉKED!

Nem is olyan könnyű egy diákkörbe beilleszkedni. Sőt, az sem egyszerű, hogy a tagok nyitottak legyenek az új emberek befogadására, megismerésére. Ebben szertnénk ezzel az alrovattal nektek egy kis segítséget nyújtani.

1. eset: kis létszámú diákkör (1-10 fő)

A tagok közötti viszony a kisebb diákkörökben általában elég szoros. Mély, meghitt beszélgetéseket szoktak folytatni, sokszor a szokásos diákköri alkalmakon kívüli időből is szánnak egymásra (pl. közös ebéd, vacsi, kirándulás, séta, ima). Az ilyen szeretettel és intimitással "terhes" légkör a külvilág számára egyszerre lehet vonzó és ijesztő. Vonzó, mert mindenki vágyik a lelke mélyén egy olyan közösségre, ahol valóban elfogadják, ahol őszintén önmaga lehet. És ijesztő, mert ugyanakkor azt is tudjuk, hogy az intimitás elköteleződést is jelent, a mai világ pedig nem arra szocializál minket, hogy feladjuk a "szabadságunkat" a kétes értékű és minőségű szeretet kedvéért. Ez a kettősség minden érdeklődőben feszülhet, ezért nagy körültekintéssel integráljuk őt a diákkörbe!

Első lépés: Amikor valaki először jön, ne támadjuk le rögtön intim kérdésekkel! Ne várjuk el, hogy ugyanolyan könnyedséggel viselkedjen mint egy régi diákkörös! Legyünk hozzá kedvesek, érdeklődőek, hagyjuk, hogy ő beszéljen először magáról! Kérdezzünk rá, hol hallott a diákkörről, miért jött el! Röviden (!!!) mutassuk be neki a MEKDSZ-t, a diákkörünket! Ehhez segítséget találtok a MEKDSZ-kézikönyvben: Mekdsz kézikönyv vagy a Mekdsz honlapján: [1] Amikor már körbeülünk, mindenki mutatkozzon be (elég a keresztnév is, hogy ne legyen megterhelő megjegyezni), hogy a beszélgetés során ne legyen zavarban, hogy nem tudja megszólítani az embereket! Ha több új érdeklődő van, akkor játszhattok ismerkedős játékot is: Ami nagyon fontos: NE hagyjuk magára, foglalkozzunk vele, ne zárjuk ki a beszélgetésből, és főleg: ne éreztessük vele, hogy ő itt idegen volna! Ha újak vannak az alkalmon, akkor ne foglalkozzunk diákkör-szervezési vagy adminisztratív kérdésekkel! További info a kifejezetten elsős alkalmakról: Elsős alkalmak

Második lépés: Ha valaki már 2-3 alkalommal volt diákkörön, a vezető megkérheti, hogy vállaljon valamilyen feladatot a diákkörben! Ez növeli az elköteleződését, ugyanakkor éreztetitek vele, hogy ti teljes jogú tagnak tekintitek, akire a diákkörnek szüksége van, és akire számítotok. Elsőre ne terheljétek meg nagyon, válasszatok ki egy apróbb (de jelentős) feladatot, vagy kérjétek meg, hogy csatlakozzon egy már létező csapathoz (dicsőítő, plakátoló, kajakészítő), vagy csatlakozzon egy konkrét, egyszeri alkalom szervezői csapatához! Ha látszik, hogy nincs kedve hozzá, nem szívesen vállalná, semmiképpen ne erőltessétek! A diákkörös feladatok listájához kattints ide! A másik dolog, amire megkérhetitek, hogy hadd írjátok fel a diákköri e-mailes levelezőlistára! Biztassátok, hogy ő is írjon rá!

Személyes eszközök