Csapatépítés, konfliktuskezelés

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Sebenglori (Vita | Szerkesztései) 2008. március 27., 10:05-kor történt szerkesztése után volt.

"Legeltesd az én juhaimat!" (Jn 21,17c) - Jézus szavai Péterhez feltámadása után


A MEKDSZ-diákkör vezetője nem pásztor és nem gyülekezetvezető - hiszen a diákkör sem gyülekezet. A diákkör azonban közösség, azaz emberek csoportja, akikre érvényesek azok a törvényszerűségek is, amelyek bármely más emberi csoportra: szükség van fejlődésre, a problémák együttes kezelésére. Sok diákkörben az okoz problémát, hogy nem sikerül valódi közösséget létrehozni Krisztusban. Mások súlyos konfliktusokkal küzdenek, amelyek hosszú távon akár fel is morzsolhatják a csapatot, így lehetetlenné válik a közös célok - a lelki növekedés és az egyetemi misszió megvalósítása. A konfliktusok rendezése NEM kizárólag vezetői feladat, de előfordulhat, hogy a tagok tőle várják, hogy legyen döntőbíró, vagy simítsa el a viszály hullámait. Nagyon fontos, hogy a vezető képben legyen, hogy milyen lehetőségei vannak, és főleg, mik a korlátai. A következő alapelveket érdemes betartani:

1. Próbálj mindig Isten vezetésében maradni!Ez nagyon nehéz, mert a vezető is ember, és könnyű összekeverni Isten igazságát a saját meggyőződéseinkkel. Kulcsszó ezért: ALÁZAT

2. Igyekezz mindenkit bevonni a probléma megoldásába (vagy több érintettet)! Ennek több előnye is van: nő a tagok elköteleződése, és ha a megoldást magukénak érzik, a végrehajtás is könnyebben megy. Kulcsszó: SZENTLÉLEK

3. Ne te légy a döntőbíró, hanem Isten igéje! A Mekdsz alapelvei szerint a legfőbb tekintély a Szentírás. Vezetőként mindig igyekezz az igéhez hűnek maradni, ismerd, szeresd, lásd összefüggéseit! Ha konkrét probléma van, akkor is segítség lehet a Biblia. Kulcsszó: IGE

4. Tegyétek le Isten elé! Gyakran előfordul, hogy egy probléma megoldásánál az emberi erőforrások kimerülnek. Még mielőtt ez megtörténik, hittel könyörögjetek együtt az Úrhoz, hogy segítsen nektek a megoldás megtalálásában, és ha már emberi számítás szerint nincs remény, akkor is tudjátok átadni neki a gondokat. Figyelem! Isten elé letenni valamit nem egyenlő azzal, hogy nem vesszük tudomásul, hogy gond van! A problémák súlyát igenis át kell érezni, nem szabad bagatellizálni! Viszont különbség van a nehézségekkel való törődés és az aggodalmaskodás között. Az aggodalmaskodás célja nem a megoldás megtalálása vagy a szabadítás türelmes várása, hanem pusztán a sopánkodás. Ez bűnös viselkedés. A törődés a problémával való szakszerű foglalkozásban és a rendszeres imában nyilvánulhat meg. Kulcsszó: IMÁDSÁG

A problémamegoldás vereségmentes módszere: Média:Konszenzuskeresés.doc


A konfliktuskezelés ötféle módja: HAMAROSAN...

Milyen a jó közösség a Biblia szerint? HAMAROSAN...

A csapatépítés (team-building) alapjai: Közösségépítés

Személyes eszközök