Istenre hangolva

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

(Változatok közti eltérés)
1. sor: 1. sor:
-
Készül...
+
 
 +
== Hogyan vezet Isten? ==
 +
 
 +
Mit jelent Isten vezetése alatt élni? EZ az egyik örökzöld kérdés keresztények között. Nem gondoljuk, hogy ez valami nagyon különleges, kegyes és elérhetetlen dolog volna. Tudjuk, hogy az imádság Istennel való beszélgetés, de valahogy mégis gyakran csak monológ. Vagy néha még az se. Vezetőként hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy azonnal nekiesünk a ránk váró feladatoknak, belevetjük magunkat a diákköri élet szervezésével járó munkába, és úgy gondoljuk, majd ha már ezzel meg ezzel meg ezzel végeztünk, akkor majd leülünk imádkozni. Pedig Isten éppen azt várja tőlünk, hogy először elkérjük Tőle, hogyan is akar vezetni mind a saját éltünkre, mind pedig a diákkörre vonatkoztatva. Számtalan módon beszél velünk:
 +
 
 +
*Leggyakrabban Igéjéből szól hozzánk. Amikor úgy olvassuk a Bibliát, hogy el is gondolkodunk rajta, engedjük, hogy a saját életünkre vonatkozóan is útmutatást adjon.
 +
 
 +
*Isten szólhat más embereken kersztül is. Ne féljünk kikérni mások tanácsát, osszuk meg a diákkörös problémákat volt vezetőkkel, tapasztalt diákkörösökkel.
 +
 
 +
*Isten vezethet a körülmények által is. Éppen úgy alakulnak a dolgok, hogy azok által véghez tudja vinni akaratát.
 +
 
 +
*Végül, de nem utolsó sorban Isten a Szentlelke által közvetlenül is vezet bennünket. Ez elég ritkán nyilvánul meg olyan konkrétumokban, mint például hogy sárga nyilacska jelenik meg a jövendőbelink feje fölött, vagy hasonlók. A SZentlélek vezetése a mindennapokban megszentelő munkája során nyilvánul meg: John Stott szerint ez egy öt lépcsőből álló folyamat. "Először az értelmünkben munkálkodik, képessé téve bennünket, hogy meglássuk Isten akaratát, másodszor a lelkiismeretünkben, képessé téve arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között; harmadszor a szívünkben, hogy buzgón kívánjuk Isten útjait; negyedszer az akaratunkban, képessé téve, hogy elhatározzuk, eltökélten fogjuk követni Isten akaratát."

2006. július 22., 22:39 változat

Hogyan vezet Isten?

Mit jelent Isten vezetése alatt élni? EZ az egyik örökzöld kérdés keresztények között. Nem gondoljuk, hogy ez valami nagyon különleges, kegyes és elérhetetlen dolog volna. Tudjuk, hogy az imádság Istennel való beszélgetés, de valahogy mégis gyakran csak monológ. Vagy néha még az se. Vezetőként hajlamosak vagyunk abba a hibába esni, hogy azonnal nekiesünk a ránk váró feladatoknak, belevetjük magunkat a diákköri élet szervezésével járó munkába, és úgy gondoljuk, majd ha már ezzel meg ezzel meg ezzel végeztünk, akkor majd leülünk imádkozni. Pedig Isten éppen azt várja tőlünk, hogy először elkérjük Tőle, hogyan is akar vezetni mind a saját éltünkre, mind pedig a diákkörre vonatkoztatva. Számtalan módon beszél velünk:

  • Leggyakrabban Igéjéből szól hozzánk. Amikor úgy olvassuk a Bibliát, hogy el is gondolkodunk rajta, engedjük, hogy a saját életünkre vonatkozóan is útmutatást adjon.
  • Isten szólhat más embereken kersztül is. Ne féljünk kikérni mások tanácsát, osszuk meg a diákkörös problémákat volt vezetőkkel, tapasztalt diákkörösökkel.
  • Isten vezethet a körülmények által is. Éppen úgy alakulnak a dolgok, hogy azok által véghez tudja vinni akaratát.
  • Végül, de nem utolsó sorban Isten a Szentlelke által közvetlenül is vezet bennünket. Ez elég ritkán nyilvánul meg olyan konkrétumokban, mint például hogy sárga nyilacska jelenik meg a jövendőbelink feje fölött, vagy hasonlók. A SZentlélek vezetése a mindennapokban megszentelő munkája során nyilvánul meg: John Stott szerint ez egy öt lépcsőből álló folyamat. "Először az értelmünkben munkálkodik, képessé téve bennünket, hogy meglássuk Isten akaratát, másodszor a lelkiismeretünkben, képessé téve arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között; harmadszor a szívünkben, hogy buzgón kívánjuk Isten útjait; negyedszer az akaratunkban, képessé téve, hogy elhatározzuk, eltökélten fogjuk követni Isten akaratát."
Személyes eszközök