Madarász Tamás

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

(Változatok közti eltérés)
Aktuális változat (2007. április 21., 21:28) (szerkesztés) (visszavonás)
 
(9 közbeeső változat nincs mutatva)
1. sor: 1. sor:
-
Madarász Tamás a Keresztyén Testvérgyülekezet tagja, a miskolci Testvérgyülekezet egyik presbitere.
+
Madarász Tamás a Keresztyén Testvérgyülekezet tagja, a miskolci Testvérgyülekezet egyik presbitere, a Miskolci Egyetem tanára.
-
Közvetlen, érthető stílusban adott elő a más szakterületek iránt érdeklődőknek is (én bölcsészként is értettem. :) Egész előadása alatt a Bibliára utalt, azt pontosan idézte, nem ferdítette el az állításait. Konzervatív keresztény, előadása alatt a hallgatók érdeklődéssel figyeltek rá. Látszott rajta, hogy alaposan és ondosan felkészült, kivehetők voltak a fő csomópontok, gondolatváltások. Nem csak a saját szakterületével kapcsolatban tájékozott, hanem széles ismeretkörrel rendelkezik. Az előadása hívőknek és nem hívőknek egyaránt érdekes lehet (csak úgy kell hirdetni, hogy felkeltse az érdeklődést). Kérdések alapján szívesen kitér olyan területekre is, ami hallgatókat érdekli. Kikérte a hallgatók véleményét, meghallgatta őket, lehetőséget adott a kérdésekre, hozzászólásokra. Megfontoltan válaszol, tükröződik a válaszokból a megfelelő tudományos és bibliai felkészültsége. Inkább gyakorlatias jellegű volt, a példái, szemléltetései egyaránt. közepesen mélyen adja elő, hogy ne tűnjön felszínesnek, de érthető legyen mindenki számára.
+
''A Biblia és a hidrogeológia kapcsolatáról'' [[Biblia és hidrogeológia | Aki határt szab a vizeknek]] címmel tartott előadásában közvetlen, a más szakterületek iránt érdeklődők számára is érthető stílusban adott elő (én bölcsészként is értettem. :) Egész előadása alatt a Bibliára utalt, azt pontosan idézte, nem ferdítette el az állításait. Konzervatív keresztény, előadása alatt a hallgatók érdeklődéssel figyeltek rá. Látszott rajta, hogy alaposan és gondosan felkészült, kivehetők voltak a fő csomópontok, gondolatváltások. Nem csak a saját szakterületével kapcsolatban tájékozott, hanem széles ismeretkörrel rendelkezik. Az előadása hívőknek és nem hívőknek egyaránt érdekes lehet (csak úgy kell hirdetni, hogy felkeltse az érdeklődést). Kérdések alapján szívesen kitér minden olyan területre, ami a hallgatókat érdekli. Kikéri a hallgatóság véleményét, meghallgatja őket, lehetőséget ad a kérdésekre, hozzászólásokra. Megfontoltan válaszol, a válaszokból tükröződik megfelelő tudományos és bibliai felkészültsége. Előadása inkább gyakorlatias jellegű volt, a példái és szemléltetései egyaránt. Közepesen mélyen adott elő, hogy ne tűnjön felszínesnek, de érthető legyen mindenki számára. Előadása világos, vázlatszerű volt, projektoros vetítést használt.
-
Előadást szokott tartani [[Aki határt szab a vizeknek]] és [[Biblia és hidrogeológia]]címmel.
+
Számomra a legérdekesebb az volt, hogy a Miskolci Egyetem egyik tanára a saját szakerületéből kiindulva mutatta be, milyen lenyűgözően vannak megalkotva e világ fizikai törvényei, és rámutatott, hogy ehhez egy mögöttes Intelligencia szükséges.
 +
 
 +
Úgy plakátolják ki és hirdessék az előadást, hogy az felkeltse a figyelmet! Az előadás izgalmas, érdekes, de sok múlik a meghíváson.
[[Előadók | vissza]]
[[Előadók | vissza]]

Aktuális változat

Madarász Tamás a Keresztyén Testvérgyülekezet tagja, a miskolci Testvérgyülekezet egyik presbitere, a Miskolci Egyetem tanára.

A Biblia és a hidrogeológia kapcsolatáról Aki határt szab a vizeknek címmel tartott előadásában közvetlen, a más szakterületek iránt érdeklődők számára is érthető stílusban adott elő (én bölcsészként is értettem. :) Egész előadása alatt a Bibliára utalt, azt pontosan idézte, nem ferdítette el az állításait. Konzervatív keresztény, előadása alatt a hallgatók érdeklődéssel figyeltek rá. Látszott rajta, hogy alaposan és gondosan felkészült, kivehetők voltak a fő csomópontok, gondolatváltások. Nem csak a saját szakterületével kapcsolatban tájékozott, hanem széles ismeretkörrel rendelkezik. Az előadása hívőknek és nem hívőknek egyaránt érdekes lehet (csak úgy kell hirdetni, hogy felkeltse az érdeklődést). Kérdések alapján szívesen kitér minden olyan területre, ami a hallgatókat érdekli. Kikéri a hallgatóság véleményét, meghallgatja őket, lehetőséget ad a kérdésekre, hozzászólásokra. Megfontoltan válaszol, a válaszokból tükröződik megfelelő tudományos és bibliai felkészültsége. Előadása inkább gyakorlatias jellegű volt, a példái és szemléltetései egyaránt. Közepesen mélyen adott elő, hogy ne tűnjön felszínesnek, de érthető legyen mindenki számára. Előadása világos, vázlatszerű volt, projektoros vetítést használt.

Számomra a legérdekesebb az volt, hogy a Miskolci Egyetem egyik tanára a saját szakerületéből kiindulva mutatta be, milyen lenyűgözően vannak megalkotva e világ fizikai törvényei, és rámutatott, hogy ehhez egy mögöttes Intelligencia szükséges.

Úgy plakátolják ki és hirdessék az előadást, hogy az felkeltse a figyelmet! Az előadás izgalmas, érdekes, de sok múlik a meghíváson.

vissza

Személyes eszközök