Madarász Tamás

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

Madarász Tamás a Keresztyén Testvérgyülekezet tagja, a miskolci Testvérgyülekezet egyik presbitere, a Miskolci Egyetem tanára.

A Biblia és a hidrogeológia kapcsolatáról Aki határt szab a vizeknek címmel tartott előadásában közvetlen, a más szakterületek iránt érdeklődők számára is érthető stílusban adott elő (én bölcsészként is értettem. :) Egész előadása alatt a Bibliára utalt, azt pontosan idézte, nem ferdítette el az állításait. Konzervatív keresztény, előadása alatt a hallgatók érdeklődéssel figyeltek rá. Látszott rajta, hogy alaposan és gondosan felkészült, kivehetők voltak a fő csomópontok, gondolatváltások. Nem csak a saját szakterületével kapcsolatban tájékozott, hanem széles ismeretkörrel rendelkezik. Az előadása hívőknek és nem hívőknek egyaránt érdekes lehet (csak úgy kell hirdetni, hogy felkeltse az érdeklődést). Kérdések alapján szívesen kitér minden olyan területre, ami a hallgatókat érdekli. Kikéri a hallgatóság véleményét, meghallgatja őket, lehetőséget ad a kérdésekre, hozzászólásokra. Megfontoltan válaszol, a válaszokból tükröződik megfelelő tudományos és bibliai felkészültsége. Előadása inkább gyakorlatias jellegű volt, a példái és szemléltetései egyaránt. Közepesen mélyen adott elő, hogy ne tűnjön felszínesnek, de érthető legyen mindenki számára. Előadása világos, vázlatszerű volt, projektoros vetítést használt.

Számomra a legérdekesebb az volt, hogy a Miskolci Egyetem egyik tanára a saját szakerületéből kiindulva mutatta be, milyen lenyűgözően vannak megalkotva e világ fizikai törvényei, és rámutatott, hogy ehhez egy mögöttes Intelligencia szükséges.

Úgy plakátolják ki és hirdessék az előadást, hogy az felkeltse a figyelmet! Az előadás izgalmas, érdekes, de sok múlik a meghíváson.

vissza

Személyes eszközök