Rólunk

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

A lap korábbi változatát látod, amilyen Bakocsaba (Vita | Szerkesztései) 2007. június 16., 15:17-kor történt szerkesztése után volt.

"Megnézed. Felhasználod. S jobb lesz a diákkör!" - avagy a céljaink

Ötlettár - és jobb lesz a diákkör Hazánkban mintegy 30-40 egyetemen, főiskolán működik ökumenikus jellegű, egyetemistákból álló bibliakör (a mi szóhasználatunkban: diákkör). Ezeket a Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség (röviden MEKDSZ) fogja össze. (A MEKDSZ történetéről, céljairól, programokról, diákkörök elérhetőségéről bővebben a MEKDSZ honlapon olvashatsz.)

A korábbi évek során azt tapasztaltuk, hogy egy-egy diákkörben sok kiváló ötlet fogalmazódik meg. Ezek azonban alig-alig jutnak el másokhoz, pedig nagyon jól jönnének. E honlappal a fő célunk az, hogy a kreatív, bevált ötleteket összegyűjtsük, és jól strukturáltan, felhasználóbarát módon könnyen elérhetővé tegyük minden diákkör számára, ezáltal segítve a diákkörök fejlődését, növekedését.

A honlap elsődleges "célcsoportja" a diákkörök vezetői és lelkes diákkörösök, akik feladatokat (pl. plakátolás) vállalnak diákkörön belül. Az ötletekkel, tapasztalatokkal őket szeretnénk segíteni. (Az ötletek tehát egyetemi-főiskolai fókuszúak, ez azonban nem jelenti azt, hogy egy jó részük ne lehetne alkalmazható mondjuk gyülekezeti környezetre. Középtávon szeretnénk egy gyülekezeti ötlettárat is elindítani.)

A következő időszakban a MEKDSZ Ötlettár fokozatos feltöltése, bővítése a célunk. Sok-sok ötletünk van, és sok-sok ötletet is szeretnénk még összegyűjteni. Ha kérdésed, észrevételed, (esetleg bátorító szavad:) van, vagy szívesen segítenél, írj nekünk!


Az Ötlettár-csapat

Az Ötlettár mögött 10-12 lelkes ember áll:) Többnyire volt diákkok (munkájuk mellett szabadidejükben), de vannak jelenlegi diákok is (zh-k mellett szabadidőben:). Diákkörösként szerzett tapasztalatainkat szeretnénk átadni, valamint az ötletek begyűjtését menedzselni. Egy-egy rovatért általában ketten felelünk, ezt a két embert keresd, ha konkrétan a rovathoz van észrevételed. Emellett az oldal feltöltésében a MEKDSZ munkatársak is besegítenek.

Az Ötlettár történetét röviden összefoglaltuk, ha érdekel, kattints ide. Lentebb az Ötlettár csapat tagjait láthatod elérhetőséggel együtt! Ha javaslatod, kérdésed, megjegyzésed van, írj bátran nekünk!

thumb

Ötletgazda:), az Ötlettár vezetõje 100px Név: Bakó Csaba

Rovat: Olvasnivaló, V.I.P

Suli, munkahely: Közgáz, vezetési tanácsadással foglalkozom

E-mail: csaba.bako kukac freemail.hu

Kedvenc viccem:

“A stewardess odalép a kedves utashoz a repülõn és megkérdezi: - “Uram, kér vacsorát?” - “Mi közül választhatok?” - kérdi az utas? - “Igen vagy nem.”


Lelkes rovatvezetõk

right

Név: Gyura Gábor

Rovatom: Alkalmak

Suli: Közgáz, jelenleg a Mekdsznél dolgozom utazótitkárként

E-mail: ehezomuvesz kukac gmail.com

Kedvenc viccem:

Megy a nyuszi az erdõben. Egyszercsak leesik elé egy biliárd asztal... Szétnéz, nem lát semmit. Megy megint, ekkor egy autópálya esik le elé. Szétnéz, megint senki. Utána egy bowling pálya esik a fejére. Szétnéz, meglátja a baglyot... - Bagoly, te dobálsz? - Persze. (abszurd kategória)


Név: Klavács Barbi

Rovatom: Olvasnivaló (besegítés)

Suli: SZIE, Gödöllő, természetvédelmi mérnöki kar

E-mail:klb06c kukac freemail.hu

Kedvenc viccem:


Név: Murányi Fruzsi

Rovatom: Előadók

Suli: Közgáz

E-mail: mfruzs23 kukac gmail.com

Kedvenc viccem:

- Olyan szívesen síelnék! -panaszkodik az egyik százlábú a másiknak. - De mire fölcsatolom a léceket, elmúlik a tél.


Név: Nagy Ági

Rovatom: Alkalmak

Suli: ELTE

E-mail: ardeo kukac freemail.hu

Kedvenc viccem:

Nagy, piros és nehéz lenyelni, mi az? Traktor..


Név: Nagy Péter

Rovatom: Evangelizáció

Suli: BGF Külker főiskola, már végeztem. Jelenleg marketing asszisztensként dolgozom.

E-mail: peter_nagy2 kukac yahoo.es

Kedvenc viccem:

Jean, hány fok van idebent?

- Húsz fok, uram.

- És odakint?

- Két fok, uram.

- Akkor nyissa ki az ablakot, Jean, hadd jöjjön be az a kettő is.


Név: Nagy Zsuzsi 100px

Rovatom: VIP + MEKDSZ kézikönyv

Suli: Közgáz

E-mail: nazsuzs kukac gmail.com

Kedvenc viccem: a (természetesen az Ötlettár utáni) kedvenc honlapomról...(www.mekdsz.hu/kozgaz) 500px



Név: Palotai Kriszta

Rovatom: Előadók

Suli: Közgáz, Magyar Telekomnál dolgozom HR területen

E-mail: palotai.krisztina kukac gmail.com

Kedvenc viccem:


Kommunikációs felelős

Név: Bakó Beáta

Rovatom: Meglepetés, Rólunk

Suli: Budapesti Kommunikációs Főiskola

E-mail: beabako kukac yahoo.com

Kedvenc viccem: - Jean, fesse kékre a tetôt! - De, hát miért, uram? - Mert Kékes-tetôn szeretnék üdülni.


Korábbi Ötlettárasok

Név: Benke András

Segített: Evangelizáció

Suli: Közgáz, marketingkutató cégnél dolgozom

E-mail: abenke kukac freemail.hu

Kedvenc viccem:


Név: Pál Éva

Segített: Elõadók

Suli:

E-mail: paleva17 kukac freemail.hu

Kedvenc viccem:


Név: Simon Gréta

Segített: Elõadók

Suli: Közgáz, kontrollerként dolgozom az ELMÜ-nél

E-mail: greta.simon kukac freemail.hu

Kedvenc viccem:


Név: Kovács Piroska Ildikó

Segített: Kommunikációs igazgatónk

Suli: Külker, jelenleg a Baptista Szeretetszolgálatnál dolgozom

E-mail: piroska kukac hbaid.org

Kedvenc viccem

(1): „Két tükörtojás sül a serpenyõben. Megszólal az egyik: - “Hú, de meleg van itt!” Mire a másik: - “Segítség! Egy beszélõ tükörtojás!”

(2): “Két pogácsa beszélget. - “Képzeld, felvételiztem az egyetemre!” - “És felvettek?” - “Hülye vagy, egy pogácsát?!”


Név: Cserna Gábor

Segített:Honlap szerkesztõnk

Suli: Közgáz, egy cégnél dolgozom jogi-pénzügyi területen

E-mail: cserna.gabor kukac freemail.hu

Kedvenc viccem:

Az õskorban. Egy õsférfi meg egy õslány ül a barlang elõtt, ropog a tábortûz, s figyelik a naplementét. A lány: - Kedvesem, mondj nekem valamit, amit még senkitõl sem hallottam! - INTERNET.


Név: Pálóczi Ágnes

Segített: Reklám

Suli: ELTE TFK

E-mail: czagnes kukac freemail.hu

Kedvenc viccem:


Kép:.jpg Név: Solt Kristóf

Rovat: Reklám

Suli, munkahely: Generálkivitelezés

E-mail: szirti-sas kukac freemail.hu

Kedvenc viccem:

“Kohnt bántja a lelkiismeret, mert összeveszett Grünnel és úgy érzi, hibás ebben. Elmegy hát a rabbihoz, elmondja mi törtent, és tanácsot kér. - Bocsánatot kell kérned! - Biztos, hogy bocsánatot kell kérni? - Teljesen biztos. - Lehet telefonon is? - Lehet. Erre Kohn hazamegy és feltárcsázza Grün lakását. A túloldalon beleszólnak: - Halló? - Halló.. Kovács lakás? - Nem, Grün. - Akkor bocsánat!”


100px Név: Szabó Mónika

Rovat: Reklám

Suli, munkahely: ˇFehér Kavicsˇ- Kel. Ref. Óvoda

E-mail: monika83 kukac freemail.hu

Kedvenc viccem: Van kettő is ami eszembe jut de csak elmesélve jóóóó, leírva nem, de ha találkozunk szívesen elmesélem :)


Név: Mike Klári

Rovatom: Csomópont, friss események

Suli: Külker

E-mail: klari_otlettar kukac email.com

Kedvenc viccem: Az a baj velem, hogy a vicceken mindig jót vigyorgok, de soha nem jegyzek meg egyet sem... (tutira kevés a tárhely..vagy ilyesmi)


(Ha a történetünkre vagy kíváncsi, kattints IDE!)

Személyes eszközök