Szenczy Sándor

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

(Változatok közti eltérés)
1. sor: 1. sor:
-
Szenczy Sándor a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. Őt mindenképp és lelkesen ajánljuk más diákköröknek is, mert nagyon lendületes, vicces és őszinte előadásokat szokott tartani, amely magával ragadja az embert.
+
'''Szenczy Sándor''' a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. Őt mindenképp és lelkesen ajánljuk más diákköröknek is, mert nagyon lendületes, vicces és őszinte előadásokat szokott tartani, amely magával ragadja az embert.
Egy előadásában a Szeretetszolgálat megszületéséről, tevékenységéről, és saját, Istennel kapcsolatos tapasztalatairól, megtéréséről és saját életéről beszélt - amelyben már nagyon sok mindenen keresztülment. Az Ötlettárasok véleménye szerint nem hívő körökbe illetve evangelizációra is meg lehetne hívni. Érdemes vele hosszú idővel az előadás előtt beszélni, mert igen-igen elfoglalt. Amennyiben mégsem tud elmenni megtartani az előadást, azon se csodálkozzunk, hiszen ha hirtelen közbejön egy cunami, vagy egy hurrikán,

akkor neki mennie kell.
akkor neki mennie kell.

2006. április 28., 19:14 változat

Szenczy Sándor a Baptista Szeretetszolgálat vezetője. Őt mindenképp és lelkesen ajánljuk más diákköröknek is, mert nagyon lendületes, vicces és őszinte előadásokat szokott tartani, amely magával ragadja az embert. Egy előadásában a Szeretetszolgálat megszületéséről, tevékenységéről, és saját, Istennel kapcsolatos tapasztalatairól, megtéréséről és saját életéről beszélt - amelyben már nagyon sok mindenen keresztülment. Az Ötlettárasok véleménye szerint nem hívő körökbe illetve evangelizációra is meg lehetne hívni. Érdemes vele hosszú idővel az előadás előtt beszélni, mert igen-igen elfoglalt. Amennyiben mégsem tud elmenni megtartani az előadást, azon se csodálkozzunk, hiszen ha hirtelen közbejön egy cunami, vagy egy hurrikán, akkor neki mennie kell.

Személyes eszközök