Dr. Egri László

Forrás: Mekdsz Ötlettár (www.mekdsz.hu/otlettar)

(Változatok közti eltérés)
1. sor: 1. sor:
-
'''Egri László''' 50 év körüli római katolikus vallású lelkigondozó. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben kézsebész, emellett foglalkozik lelkigondozással (oktatással is), egy katolikus gyülekezet diakónusa. Budapesten él.
+
'''Dr. Egri László''' 50 év körüli római katolikus vallású lelkigondozó. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben kézsebész, emellett foglalkozik lelkigondozással (oktatással is), egy katolikus gyülekezet diakónusa. Budapesten él.
Konzervatív, összeszedett és alapos. Szép vetítéssel készül (érthető ábrákkal, színes képekkel), az előadás jól követhető és fenntartja a figyelmet. Komoly és megbízható hívő ember, így állításai teljes mértékben biblikusak, figyelembe véve természetesen azt, hogy katolikus vallású, így minden kérdésben az egyháza hivatalos álláspontját fogja képviselni (van, akit ez zavar, van, akit nem…). Az előadás legnagyobb előnye a hitelessége volt, csak olyan dolgokról beszélt, amiket ő maga is gyakorol, vagy megtapasztalt. Nagyon széles látókörű, egy-egy állításán látszik, hogy alaposan utánajárt a kérdésnek (és csak ilyen dolgokat említ meg). Nyitott a kérdésekre, nagy empátiával válaszol, kedvet csinál az aktivitásra. Az előadás bizonyos részeit talán jobban értik hívő emberek, de alapvetően olyan kérdésekről beszél, amik bárkit érdekelhetnek. Szerintem mindenkinek érdekes lehet őt hallgatni, de a legtöbbet mégis azok profitálhatnak belőle, akik valamilyen segítő fogalalkozást űznek és hívők. Az előadásban egyensúlyban volt az elmélet és gyakorlat (pl. a pszichológiai bevezető után rögtön bemutatott egy esetet, majd folytatta újra egy "tudományosabb" témával). Ha evangélizációs jellegű előadást szeretnénk, akkor egy elméletibb jellegű témát érdemes kitalálni, és nagyon jó beszélgetés lehet belőle.

2007. április 21., 12:00 változat

Dr. Egri László 50 év körüli római katolikus vallású lelkigondozó. Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetben kézsebész, emellett foglalkozik lelkigondozással (oktatással is), egy katolikus gyülekezet diakónusa. Budapesten él.

Konzervatív, összeszedett és alapos. Szép vetítéssel készül (érthető ábrákkal, színes képekkel), az előadás jól követhető és fenntartja a figyelmet. Komoly és megbízható hívő ember, így állításai teljes mértékben biblikusak, figyelembe véve természetesen azt, hogy katolikus vallású, így minden kérdésben az egyháza hivatalos álláspontját fogja képviselni (van, akit ez zavar, van, akit nem…). Az előadás legnagyobb előnye a hitelessége volt, csak olyan dolgokról beszélt, amiket ő maga is gyakorol, vagy megtapasztalt. Nagyon széles látókörű, egy-egy állításán látszik, hogy alaposan utánajárt a kérdésnek (és csak ilyen dolgokat említ meg). Nyitott a kérdésekre, nagy empátiával válaszol, kedvet csinál az aktivitásra. Az előadás bizonyos részeit talán jobban értik hívő emberek, de alapvetően olyan kérdésekről beszél, amik bárkit érdekelhetnek. Szerintem mindenkinek érdekes lehet őt hallgatni, de a legtöbbet mégis azok profitálhatnak belőle, akik valamilyen segítő fogalalkozást űznek és hívők. Az előadásban egyensúlyban volt az elmélet és gyakorlat (pl. a pszichológiai bevezető után rögtön bemutatott egy esetet, majd folytatta újra egy "tudományosabb" témával). Ha evangélizációs jellegű előadást szeretnénk, akkor egy elméletibb jellegű témát érdemes kitalálni, és nagyon jó beszélgetés lehet belőle.

Többek között Spiritualitás és egészség, Lelkigondozás a kórházi osztályon címmel tart előadásokat.

Nagyon elfoglalt, nehéz elérni, de ha elvállal egy előadást, nagyon alaposan felkészül, és szívesen eljön.

vissza

Személyes eszközök